Nyolc döntős csapat, megosztott első és második hely a Tervezz te is ökoházat! versenyen
Nagy sikerrel zárult a 6.
Tervezz te is ökoházat! verseny a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai
Kara (PTE MIK), valamint stratégiai partnere, a Baranya Megyei SZC Pollack
Mihály Technikum és Kollégiuma szervezésében. Az eredményhirdetésre számos
csillogó tekintetű fiatal érkezett, akik nagy izgalommal várták a díjkiosztót,
ugyanis a zsűritől csak ekkor tudták meg, ki hányadik helyezést ért el. Végül a
zsűri két győztest hirdetett: megosztott első helyen végzett idén a győri Hild
József Építőipari Technikum két tanulója, Lukács Lili és Fleck Rajmund, illetve
a salgótarjáni Stromfeld Aurél Technikum tanulói, Szénási László, Molnár Bence,
Földi Milán.
Ezúttal egy 10 férőhelyes vendégházat kellett
tervezni a diákoknak 5 kétszemélyes szobával, tetszőleges anyagok és
technológia felhasználásával, ökoszemlélettel. Az ősszel indult versenysorozat három fordulóból állt. Az idei versenyre 8
iskolából 26 csapat pályázott, közülük végül 8 csapat jutott be a döntőbe, a
kecskeméti, veszprémi, salgótarjáni,
győri, budapesti építőipari technikumok diákjai a versenyen prezentálták az
általuk tervezett ökoházakat.
Szaffenauer József, a
Pollack Mihály Technikum igazgatója, a zsűri elnöke az eredményhirdetés során
elmondta: „Változatos vendégháztervek születtek az ország legkülönbözőbb
területeire, a Szigetköztől a Dunakanyaron át a Duna-Tisza-közi tájon
választott telkekre, a helyszíni adottságokat, több esetben a helyszínen
elérhető építőanyagokat is figyelembe véve. Évről évre egyre színvonalasabb
pályamunkák érkeznek a Tervezz te is ökoházat! versenyre, ami jelzi, hogy az
iskolák egyre komolyabban veszik a megmérettetést. A jövő építészei felé mind
nagyobb lesz a környezettudatosságot fókuszba állító gondolkodás iránti
elvárás, ezért hasznos, ha az építészetet választó középiskolások mielőbb
megismerkednek e szemlélet alapjaival.”
Az asztalon szebbnél szebb
makettek sorakoztak, laikusként is percekig el lehetett gyönyörködni a
nagyszerű alkotásokban. A makettet minden pályamű esetében tabló egészítette
ki, melyen leírások, látványtervek, építészeti tervlapok is megjelentek. A zsűri
komplex értékelést adott a pályaművekről, ebbe nem kizárólag a makettek és a
prezentáció módja számított bele, hanem a koncepció, a felhasznált anyagok és
azok harmóniája, a szerkezeti megoldások, valamint a valódi ökobarát
gondolkodás minél mélyebb rétegeinek megjelenése is. Széll Attila Béla egyetemi
docens az építészeti, Fülöp Attila egyetemi docens pedig az építőmérnöki
szakmaterületet képviselte a MIK részéről a pályamunkák értékelésében.
Az építészeti és
építőmérnöki szakmai megoldások, a tervek kidolgozottsága, a makettek minősége
és végül, de nem utolsósorban a fenntarthatóság elvének való megfelelés
tekintetében együttesen a győri Hild József Építőipari Technikum tanulói,
Lukács Lili és Fleck Rajmund, valamint a salgótarjáni Stromfeld Aurél Technikum
tanulói, Szénási László, Molnár Bence, Földi Milán tervei minősültek a
legjobbnak. Második helyen szintén két csapat végzett: a pécsi Pollack Mihály
Építőipari Technikum diákjaival osztozott a veszprémi Eco-core névre hallgató
csapat. Harmadik helyen a győri építőipari technikum ifjabbik csapatának
munkája végzett. A döntőbe jutott csapatok közül a legjobb három
csapat eredményét összértékben 300.000 forintnyi ajándékutalvánnyal díjazták.
A PTE MIK nevében a díjakat dr. Zagorácz Márk általános és stratégiai dékánhelyettes adta át: „Őszinte köszönettel tartozunk minden szervező kollégának (a technikumok, különösen a főszervező Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégiuma és az egyetem oldalán egyaránt), hogy energiát fektetnek a verseny lebonyolításába és a mérnökképzés, ezen belül az építészeti-építőmérnöki utánpótlás-nevelésbe. Köszönet jár továbbá minden részt vevő diáknak, hogy az egyre gyorsabbá váló és megannyi elfoglaltságot kínáló mindennapok mellett időt és energiát szántak a versenyen való részvételre. És végül, de nem utolsósorban természetesen megkülönböztetett elismerés és dicséret a dobogós helyezést elért csapatoknak, amelyek a neves zsűri előtt bizonyították, hogy készek a jelenkor kihívásainak megfelelő tervezői gondolkodásra és méltó képviselői a jövő építőiparának.”
A díjátadót
ezúttal egy különleges program zárta. A döntős
csapatok számára a kar oktatói és a szegedi Turbo Tech Hungary Kft. szakemberei
3D-vályognyomtatási bemutatót tartottak. Majd a program egy rövid, interaktív
játékkal folytatódott, amelynek során a részt vevő diákok maguk is
kipróbálhatták, milyen hagyományos módon vályogot keverni és vályogtéglát
vetni. A bemutató izgalmas párhuzamot teremt a hagyományos építőanyagok modern
technológiával történő formálása és a több évszázados kézi módszerek
alkalmazása között, így a résztvevők egyszerre nyerhetnek betekintést a múlt
tapasztalataiba és az építőipar jövőjébe. 